A MEGVÁLTÓ

ÉS ÉN, AZ EMBER, aki nem az oroszlánok erejével lángol és aki nem részesült a belőlük kiáradó tudásból, hanem esendő bordaként szelíd maradtam, titokzatos lehelet fuvallatától átjárva és abban várakozva, mindennél ragyogóbb tüzet láttam, amely megfoghatatlan, kiolthatatlan, egészen eleven, a teljes Élet volt. Magában a tűzben egy ércszínű láng szelíd lobogással égett. Oly szétválaszthatatlanul egyesült a lánggal, mint az ember legbensőbb életszervei. Most felvillámlott a láng, fehérré izzott és íme, hirtelen hatalmas méretű sötét levegőgömb keletkezett. A láng olykor ütésszerűen fellobbant fölötte és minden alkalommal szikrát csalt elő, amíg csak a levegőgömb tökéletes formát nem nyert, mint amikor az ég és föld teljes alakzatukban fénylenek. Ezután a tűzben égő láng lobogva egy kis iszapos agyaggöröngy felé nyúlt, mely a levegőgömb alján feküdt. Átmelegítette, és az hússá, vérré változott; rálehelt, és az élő emberré formálódott.

Ezek megtörténte után, a fénylő tűz fa benne] szelíd lobogással égő lángon át az embernek egy káprázatosan fehér virágot nyújtott, mely úgy csüngött a lángon, ahogy fűszálon a harmat. Bár az ember orrával érzékelte a virágillatot, de mégsem ízlelte meg szájával és nem érintette meg kezeivel. Elfordult tőle és áthatolhatatlan sötétségbe zuhant, amelyből nem tudott kiemelkedni. A sötétség azonban nőttön nőtt és elárasztotta az egész levegőgömböt.

Akkor a sötétségben három, egyformán ragyogó nagy csillag emelkedett fel. Ezeket sok más követte, kicsik és nagyok, fénylő világossággal sziporkázva. Végül egy nagyon nagy csillag jelent meg, mely csodálatos fényt sugárzott és ragyogása a lángra irányult.

De a földön is fény jelent meg és izzott mint a hajnalpír. Csodálatos módon ugyanaz a láng égett benne, de anélkül, hogy a ragyogó tűztől elvált volna. Ezáltal a fényben a hajnal legmagasabb elrendeltetettsége világlott fel. Amikor azonban a törvénynek a fellángolását szándékoztam gondosabban megszemlélni, titokzatos pecsét hárította el pillantásomat, és hangot hallottam a magasból, mely hozzám szólt: “Ebből a misztériumból nem láthatsz meg többet, hacsak meg nem engedtetik neked hinni magában a csodában." Ezután láttam, ahogy a hajnalpír ragyogásából előlépett egy Fényember, aki a sötétségre öntötte fényét, de amaz visszalökte. Vérvörösen akkor, majd elsápadva, oly hatalmas csapást mért a sötétségre, hogy a benne fekvő ember, érintésére láthatóan fényleni kezdett és felkelvén, előlépett a sötétségből. Ekkor a Fényember, aki a hajnalpírból oly nagy pompájú fényben lépett elő, hogy az emberi nyelven kimondhatatlan, mérhetetlen glóriával lebbent föl a legnagyobb magasságokba, ahonnan a dicsőséges, jó illatú termékenységet csodálatos bőségben sugározta.

És hallottam, ahogy az említett eleven tűzből egy hang hozzám beszél:

Esendő anyag, tapasztalatlan nő, tanulatlan bármifajta földi tudományban. Nem értesz tudós férfiként az írások olvasásához. Egyedül az én fényem érintett, mely bensődet égő napként izzítja át. Kiáltsd és hirdesd és írd ezeket az én misztériumaimat, melyeket titokteljes látomásban látsz és hallasz. Ne vonakodj tehát, hanem beszéld el, ami szellemedbe hatol, ahogy én beszélek általad, megszégyenítésére azoknak, kik az egyenes utat kellett volna, hogy mutassák népemnek, de züllöttségükben megtagadták azt a kötelességüket, hogy nyíltan prédikálják az igazságot, amit pedig jól ismernek. Mert nem hajlandók lemondani az őket leigázó gonosz vágyaikról, s az igaz szó hallatára elvörösödve menekülnek az Úr ábrázata elől. Ezért Te, szellemedben kicsiny, de titokzatos leheletem által bensődben tanult, ha Éva bűne miatt a férfi alárendeltje is vagy, beszélj és hirdesd tüzes művemet, mely igaz látomásban megmutattatik neked!

Az élő Isten mindent saját Igéje által teremtett. Ugyanezen Ige által, melyet hússal ruházott fel, Teremtményét, a magát sötétségbe taszító, nyomorult embert is visszavezette az ígért megváltásba. Miben áll ez?

Tehát az Élő és Mindenható Istenre vonatkozik a ragyogó tűz. Legfénylőbb világosságát soha, semmilyen gonoszság nem sötétíti el. Megfoghatatlan Ő, aki soha, semmilyen megosztással nem lesz megosztható. Kezdet és vég nélküli, és teremtménye értelmének egyetlen szikrája által sem fölfogható. Kiolthatatlanul létező, mint a véget nem érő teljesség és egészen eleven, mert nincs olyan dolog, ami előtte rejtve maradna, amiről ne tudna. A teljes élet, mert minden, ami él, tőle kapja az életet, amit Jób a bennem élő sugallat szavaival nyilvánított ki.

Jób szavai:

Ki felejtheti el, hogy minden létezőt az Úr keze teremtett? Akinek kezében van minden élőnek a lelke és az ember húsában a világegyetem szelleme. Hogyan? Semmilyen teremtmény nem olyan erőtlen természetű, hogy a teljességben rejlő változékonyság okát, a gyümölcsözést elfeledje. Miért? Mert az égnek fényessége van, a fénynek levegője, a levegőnek szárnyas madarai, a föld a zöld növényeket táplálja, a zöld erő a gyümölcsöt, a gyümölcs az állatokat. Mindez az őt létrehozó, hatalommal teli kézről tanúskodik. A mindenség Urának leghatalmasabb ereje úgy működik teremtményeiben, hogy azok a bennük rejlő erényeket hiánytalanul kifejthessék. Az élőlényeket, minden földi lényt, aki Isten sugallatának törvényével rendelkezik, a teremtő mindenhatóság mozgatja. Az ő éltető ereje munkál azokban, akiknek az emberi hús a lakása, akikben rend, megértés és bölcsesség lakik. Hogyan van ez?

A földi dolgokat lélek járja át. A lélek sokféle változást hoz létre és számtalan alakban kering, melynek következtében feltámadnak a testi erkölcsök. A szellem valójában kétféle módon kel életre; tudniillik Isten utáni vágya, sóhajtozása és kívánkozása által. Az Úr birodalmát, rendjét, vagy szabad akaratát a különféle dolgok elsődleges törvényeiben keresi; és ez a megkülönböztető képessége saját benső ésszerűségéből adódik. Ugyanúgy az emberben is megvan ég és fölei hasonmása. Hogyan van ez? Az emberben mint spirálgyűrűben tűnik fel az értelem, a szellem és az ésszerűség, mint ahogy az égen megfigyelhetők a fénylő égitestek, a levegő és a madárvilág, és benne van az edény is, amelyben a harmat, a csírázás és a születés található, akár a földön a zöldellés, a gyümölcsözés és az állatvilág. Miben áll ez? Ó ember, te, aki teljesen jelen vagy minden teremtményben, elfelejtheted-e Teremtődet, akinek alárendeltségedben engedelemmel tartozol? Áthághatod-e parancsba adott törvényeit?

De látod továbbá, hogy magában a tűzben egy ércszínű láng szelíd lobogással ég. Oly szétválaszthatatlanul egyesül a lánggal, mint az ember legbensőbb életszervei. Ez a végtelen Ige, még a teremtés létrejötte előtt az Atyában létező, mely azonban szeretetének parazsában, a tovasiető idők folyamán is csodálatosan folttalan és bűntelen maradt, és a Szent Lélek kegyelmi erejének kiáradásával a hajnalpír boldog szűziességében emberré kellett, hogy váljon. De úgy, ahogy testbe öltözése előtt osztatlanul az Atyában volt, úgy emberré válása után is elválaszthatatlan maradt tőle, mert ahogy az ember sincs belső szervek nélkül, úgy az eleven Ige sem válhatott el az Atyától.

És miért nevezik “Igé"-nek? Mert ahogy a térhez kötődő Ige által, mely a porból született emberben átmeneti, okosan fölfoghatók a tanítók törvényei, és a tudós és előrelátó emberek számára ezeknek a törvényeknek az okai nyilvánvalóak, ugyanúgy a tértől független Ige által a kiolthatatlan életben, az elévülhetetlen örökkévalóságban élő Atya ereje igazul megismerhető, így a különféle teremtmények mind érzik és fölismerik őt abban az őseredetben, melyben teremtődtek. És mint ahogy a tisztségviselő szavából önnön hatalma és méltósága nyilvánul meg, ügy fénylik a mindent átfogó Igében az Atya szentsége és jósága.

Nos, az a láng, ahogy te látod, felvillámlik; ez arra utal, hogy az Ige úgymond villámlón benső erejét nyilatkoztatta ki, amikor általa minden teremtmény életre ébred, és mintegy fehérizzásban jelenik meg a láng, amikor az Ige a szűziesség hajnalpírjában és ragyogó fehérségében testet öltött. Akkor az Istent megismerve, a különféle erények csöppjeit hullatta magából és a megváltott lélekben az ember új életre ébredt.

A hatalmas méretű sötét levegőgömb, mely hirtelen keletkezik; a dolgok ruházata, mely tökéletlensége sötétjében még nem jeleníti meg a teremtmények sokaságát. Kereknek látszik, mert a tőle sosem távollevő Isten felfoghatatlan hatalma alatt áll, kinek intésére, mintegy szempillantás alatt, a legfensőbb akaratot követve emelkedett föl.

Ugyanaz a láng olykor ütésszerűen fellobban fölötte és minden alkalommal szikrát csal elő- ahogy a kovács [csap az üllőre] -, amíg csak a levegőgömb tökéletes formát nem nyer, mint amikor ég és föld teljes alakzatukban fénylenek. És a minden teremtményt fölülmúló, égi Ige a teremtésben szolgálatra rendeltek előtt kimutatta ereje magasztosságát és ugyanazzal a szerszámmal - ahogy kovács formáz ércből jól megmunkált tárgyakat - csodálatos keletkezésük fényével ragyogó teremtmények változatos sokaságát vezette elő. Így villámlanak fel teljes szépségükben, fönt és lent, tökéletességük teljes dicsőségében. A föntiek a lentiek fényét sugározzák és a lentiek a föntiek ragyogásától fénylenek.

Ezután a láng lobogva egy kis göröngy felé nyúl; ami azt jelenti, hogy a többi teremtmény fölébresztése után az Isteni Ige erős atyai akarattal és magasztos szeretettel, pillantását a lágyságában esendő, szegény és gyönge anyag felé fordította, amelyből majd az ember teremtődik, rosszak és jók. Az anyag még szilárdan saját érzéketlenségének és nehézségeinek mélységeibe kötődött. Az őt működtető, életadó lehelet még nem ébresztette föl. Akkor a láng - az Ige - átmelegíti és az hússá és vérré változik. A [sarjadó] zöldbe önti melegét, mert a föld az ember húsanyaga. Saját nedvével táplálja őt, ahogy az anya a tejjel gyermekét. A láng rálehel és az anyag élő emberré formálódik. Ilyen csodálatos módon ébresztette föl az Ige magasztos erejével a lélekké és testté váló embert.

Ezek megtörténte után, a fénylő tűz [a. benne] szelíd lobogással égő lángon át az embernek egy káprázatosan fehér virágot nyújt, mely úgy csüng a lángon, ahogy fűszálon a harmat, így adta Ádám teremtése után Isten, az Atya - a legfényesebb világosság Igéjében - a Szent Lélek által a jóindulatú törvény iránti engedelmesség parancsát Ádámnak, hogy ragaszkodjon az isteni Igéhez. És az Igével az Atya a Szent Lélekben a szentség lágy harmatát csepegtette, bőséges, nagy gyümölcsöket hozva, mint a fűre hulló, tiszta harmat, mely dús sarjadást fakaszt. Bár az ember orrával érzékelte a virágillatot, de mégsem ízlelte meg szájával és nem érintette meg kezeivel; ez azt jelenti, hogy a bölcsesség ismeretével ugyanúgy beszívta, mint egy [szellemi] szaglószervvel a törvény utasításait, de nem vette szájával - a legbensőbb ölelés erejével - magába és nem vitte kezeivel - beteljesítő cselekedettel - a boldogító következményekig. Tudniillik elfordult tőle és áthatolhatatlan sötétségbe zuhant, amiből nem tudott kiemelkedni. Az ördögtől megszédültén, hátat fordított az isteni parancsnak és a halál merevségével zuhant a földre, mivel Istent sem hitében, sem műveiben nem kereste. A bűn súlyától mélybe húzva nem tudott többé Isten igaz ismeretéig fölemelkedni, addig, amíg el nem jött az, aki bűn-telén és az Atyának tökéletesen engedelmeskedik.

A sötétség azonban nő és nő és elárasztja az egész levegőgömböt. Mert a halál hatalma a bűn elterjedésével állandóan növekszik a világban, és a sokféle szenvedélyben az emberi felismerés [egyre mélyebben] bonyolódik a förtelmesen felfakadó, bajt árasztó bűnökbe.

Mégis a sötétségben három egyformán ragyogó nagy csillag emelkedik fel, és ezeket sok más követi, kicsik és nagyok, fénylő világossággal sziporkázva. A Szentháromság jelképeként nagy fények ők, Ábrahám, Izsák és Jákob, akik váltakozva egészítik ki egymást a hit műveiben és húsbeliségükben. Jeladásukkal a világ sötétségét verték vissza. És számos más próféta követte őket, kicsik és nagyok, sok és bámulatra méltó csodát sugározva.

Ezután az a nagy csillag, mely hamarosan megjelenik csodálatos fényt sugározva, és melynek ragyogása a lángra irányul: az János, a keresztelő. A leghűségesebb, örvendezőbb odaadással sugározta a csodákat, megjövendölve azokban az Igaz Igét, nevezetten Isten igaz fiát. A gonoszságnak nem engedett, hanem keményen és erőteljesen az igazság alkotásaival zavarta el magától.

És ekkor a földön is fény jelent meg és izzott mint a hajnalpír. Csodálatos módon ugyanaz a láng égett benne, de anélkül, hogy a ragyogó tűztől elvált volna. Ez azt jelenti, hogy Isten világos ragyogással sziporkázó fényt vetett a csírázások helyére [a Szűzbe], akibe szeretetteli vágyában bővelkedő Igéjét helyezte. De az [Krisztus] mégsem vált el tőle, hanem virágozva gyümölcsöt hozott és nagy forrásként jött elő, hogy ezentúl minden utána sóvárgó torok belőle csillapíthassa szomját. Ezáltal ebben a fényben a hajnal legmagasabb elrendeltetettsége világlik fel; és mivel ebben a sziporkázó, tündökletes fényű világosságban egy nagy ősörök terv életteljessége vált láthatóvá, azért az összes előre küldött seregek a legfénylőbb boldogságban álmélkodtak el rajta.

Előtted azonban, ó ember, aki ebből a kimagaslóan nagy végzésből embermódra többet akarsz tudni, a titok pecsétje emelkedik, mert nem szabad mélyebben kutatnod Isten titkait, mint amennyit az isteni fenség a hívők számára szeretetből kinyilatkoztatni kegyeskedik.

De te látod továbbá, ahogy a hajnalpír ragyogásából előlép egy Fényember, aki a sötétségre önti fényét, de amaz visszalöki. Vérvörösen akkor, majd elsápadva oly hatalmas csapást mér a sötétségre, hogy a benne fekvő ember, érintésére láthatóan fényleni kezd és felkelvén, előlép a sötétségből. így nevezi Isten Igéje az érintetlen szüzesség sugárzó fehérségében sértetlenül fogantat és a fájdalom nélkül születettet aki maga mégsem vált el soha az Atyától. Hogyan? Isten fiaként a földön anyától született, de amikor az égben az Atyában jelent meg, az angyalok azonnal megremegtek és ujjongva, mézédesen folyó dicsérő énekre fakadtak. Ő, aki szeplőtelenül vándorolt a világban, a legfénylőbb üdvösséget adta át - a tanítás és megváltás által - a hitetlenség sötétjében. A hitetlen nép mégis elutasította és szenvedést mért rá kiontotta fénylő vérét és testével megízleltette a halál éjszakáját. De pontosan ezáltal került az ördög fölé és kiszabadította választottait a pokolból, melynek rabságában azok leterítve sínylődtek. Megváltásával érintette meg és irgalommal vezette vissza őket az örökségükbe, melyet Ádámban veszítettek el. Égi dobok és citerák dicsőítették azokat, akik így visszatértek örökségükbe, különféle szépségű és harmóniájú zenék, mert a romlásba ágyazott ember, aki felemeltetett a boldogságba, isteni hatalom által megszabadítva, kimenekült a halálból, ahogy én, szolgám, Hóseás próféta által elmondtam... A halálod leszek, ó halál, a harapásod, ó pokol.

Hóseás próféta szavai ugyanerről a dologról:

“Egybe van kötve Efráim álnoksága; eltévé az ő bűne! A szülőasszony kínjai lepik meg őt; oktalan fiú ő, mert a kellő időben nem jő ki anyjának méhéből. Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én előlem." (Hós 13,12-14)

Hogy van ez? Az ördög csalárd fonáksága súlyos igaként nehezedik azokra, akik Isten szeretetét nem érdemlik, mert soha meg nem látják a tiszta megismerés fényében, mint ahogy megpillantják azok, akik igazul hisznek benne. Bizony mindig feltámadnak ellene [a hitetlenek], mondván: Én vagyok az Isten és az Úr dicsérete helyett örökösen tévelyegnek, ami ellentmond annak, hogy kereszténynek tartsák őket. Gonoszságuk így rejtve marad, úgy, hogy bűneiknek, amelyeket végtelen kevélységükben szívtelenül követtek el, nincs jóvátétele és nincs orvossága, ami egyben a megváltás oltalmát jelenthetné... Ezért megátalkodnak a fájdalomban, mint ahogy az a szülőanya szenved a kétségbeeséstől, aki nem bízik abban, hogy túlélheti méhe megnyílását. És így lesz úrrá a nyomorúság azok felett, akiket a boldogság elhagyott, mert saját gyermeke fut meg bölcsen attól, aki nem száll magába, mint ahogy megfordul [a bűnből] az, aki vétkeitől atyjához visszatér. Ennek következtében egyáltalán nem bízhat a bűnbocsánatban, aki az Istenfiú halálában a Megváltót a legkeményebb méltánytalansággal semmisíti meg, mert éppen azt a ravasz kígyót készteti a hetvenkedés-re, aki az első - tudatlan - embernek fondorlatosságot sugallt.

De akik ennek a fiúnak [a Sátánnak] határtalan mérgező sugalmazásait megvetik és üdvösségük felé fordulnak, azokat felszabadítom a bálványok szolgaságából, valamint azokat, akiket tévedéseik következtében a kárhozat veszélye fenyeget, akik hitetlenségükkel teremtőjük tiszteletét megtagadják, így az ördög hurkába bonyolódva, akaratának engedve támogatják tetteit.

És azok lelkét, akik engem tisztelnek és akik engem megbecsülnek, tudniillik az igazak és szentek lelkét a poklok büntetésétől megváltom, mert különben egyetlen ember sem szabadulhatna meg az ördög kötelékétől [Ádám vétke miatt, aki az isteni törvény megszegésével a legkeserűbb halált érdemelte ki], valamint nem részesülhetne ember annak megváltói jóságában sem, aki saját vére kiontásával készült megváltani őt. És ezáltal a te pusztításodat, ó halál, megsemmisítem és akikről azt hiszed, hogy benned élnek, ezennel belőled visszaveszem, úgyhogy hiába hívod segítségül holttestüket, és ezentúl a legerőteljesebb hatalmaiddal együtt tehetetlenül heversz majd, minden lélektől elhagyatva, bukásodban romba dőlve.

Valóban, az élet vizének forrása fojt meg téged és a megújult emberek üdvözült lelkei, azoké, akik nem társultak a mérgező álnoksággal és akiket az isteni irgalom magasztos boldogságban éltet. És így a te zavarodottságodra leszek harapásod, pokol; és hatalmam méltóságos ereje zsákmányként veszi vissza tőled azokat, akiket álnokságod elrabolt, úgyhogy te, aki igazságosan fosztattál meg mindezektől, ezentúl nélkülözni fogod a kincses gazdagságot, sem független nem leszel többé, hanem sebeidben és romlásodban leterítve heversz majd, örökös zavarodottságban.

Látod most, hogy a Fényemben, a hajnalpír fiát, emberi nyelven kimondhatatlan, nagy pompájú fény veszi körül. Isten fiának nemes testét, ki a legbájosabb nőtől született és három napig - utalás az egy Istenben lévő három személyre - a sírban feküdt, az Atya fénye megérintette és így visszakapta lelkét, és feltámadt a legsugárzóbb halhatatlanságban, melyet ember soha el nem gondolhat, vagy le nem írhat. Reá mutatott az Atya - leleplezve sebeit - az égi 'kórus által: “Ez amaz én szerelmes fiam, akit elküldtem, hogy meghaljon a népért!" (Mt 3,17) Azért bennük mérhetetlen örömet ébresztett, minden emberi fogalmat fölülmúlót. Mert így az Istent nem ismerő gonosz múlt legyőzetett. Az emberi értelem, mely az ördög sugallatára elsorvadt, most Isten megismeréséig emelkedett. Ezáltal a legfenségesebb üdvösséghez nyílt meg az ember előtt az igazság útja és a halálból visszavezettetett az életbe.

De ahogy Izrael fiai egyiptomi megszabadulásuk után negyven évi sivatagi vándorlás után vonultak be először a tejjel, mézzel folyó országba, úgy Isten fia is csak tizennégy nappal a szeretetben való feltámadása után mutatta meg magát tanítványainak és a szent nőknek, akik utána sóhajtoztak és forró vágyakozással akarták látni. Ezáltal hitükben kívánta erősíteni őket, hogy ne kételkedjenek és ne mondják: “Nem láttuk az Urat, ezért nem hihetjük, hogy ő a mi üdvösségünk." Újra és újra megjelent nekik, hogy megóvja őket ettől a csapdától.

Megmérhetetlen glóriával lebben föl a legnagyobb magasságokba, ahonnan a dicsőséges, jó illatú termékenységet csodálatos bőségben sugározza. Isten fia fölemelkedett Atyjához, aki ezzel a fiával és a Szent Lélekkel együtt a mindent felülmúló és átsugárzó kimondhatatlan öröm és leírhatatlan boldogság magasában trónol. Ott jelenik meg dicsőségesen a villámló szentség és üdvösség áradó teljében híveinek, kik tiszta és együgyű szívvel hisznek Isten-emberségében. Mert most veszi kezdetét [bennük] az a készülődés, melyet a báránnyal való mátkaságuk jelent, az a sokfajta erénnyel teljes hatalom, mellyel majd minden hívő nép felékszerezi magát, aki a csalárd kígyóval szemben [évszázadokon át] hadat fog viselni.

Aki éber szemmel lát és figyelő füllel hall, az nyújtsa oda arcát e titokteljes szavak ölelő csókjának, melyek élve áramlanak ki belőlem!

(A megváltás tüzes műve részlet)

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai