„Fűben, fában orvosság" — tartja a régi, bölcs és igaz mondás. Az ember a növényekben találhatta meg első orvosságát, és tovább keresi azokban még a mai napig is, hiszen a gyógy­növényeknek nagy múltjuk után gazdag a jelenük, és még sokat ígérő a jövőjük is.

A gyógynövényekről annyit már biztosan tudunk, hogy használatuk eredete régebbi időkre nyúlik vissza, mint az ember írott története. Feltehetően már az őskorok embere is rátalált a gyógyító hatású növényekre, miközben táplálék után kuta­tott, s kóstolgatásuk, fogyasztásuk után feltűnhetett némelyik növény sajátos biológiai hatása. Az idők folyamán megfigyel­hették, hogy valamelyiktől csillapodott a köhögésük, és olya­nokra is rátalálhattak, melyek elrágcsálása után mély, pihen­tető álomba merültek.

A gyógynövények megismerése a felfedezésük óta eltelt év­ezredek folyamán egyre bővült; a szerzett tapasztalatok újabb és újabb felfedezésekkel gyarapodva szálltak nemzedékről nem­zedékre. Számuk ma már világszerte sok ezerre tehető; mint hivatalos gyógyszerek, gyógyszeripari nyers- és alapanyagok, jelentős részükben pedig mint egyszerű természetes teaszerek különösen megbecsültek.

A természet igen sok növényi gyógyszert rejt, amelyek fel­kutatása során különösen értékesek azok az újonnan felfede­zettek, amelyek korunkban a már szinte népbetegségként el­terjedt egészségkárosodások — szív- és keringési bántalmak, ideg- és cukorbetegség, daganatos kórok stb. — elleni védeke­zésre alkalmas hatóanyagokat tartalmaznak. Egyes kutatók még a ráknak is a növényi hatóanyagok között vélik megtalálni az ellenszerét.

Olyan gyógynövények is kerülnek a kutatók laboratóriumá­ba, amelyek már régen feledésbe mentek. Gyakran kiderül, hogy néhányuk ismét előléphet gyógynövénnyé, sokkal becse­sebbé, mint előzőleg volt. Ilyen gyógynövények pl. az erdei örökzöld kismeténg és a kapotnyak is. A meténg teáját régebben inkább gyomorpanaszok esetén itták; a kapotnyak pedig a „szippantóporok" idején volt burnót-alkotórész. Ma a meténg érelmeszesedés elleni és nyugtató hatású gyógyszert: a Devin-cant, a kapotnyak pedig az Amropect néven forgalomba került asztma elleni cseppeket szolgáltatja.

Néhány évtizeddel ezelőtt a gyógyszervegyészet rohamos fej­lődése azt próbálta igazolni, hogy a növényi eredetű gyógy­szerek, így a gyógyteák használata is megszűnik — részben azért, mert a növényi eredetű hatóanyagokat szintetikusan olcsón és korlátlanul tudják majd gyártani, részben pedig új, a természetben elő nem forduló vegyi anyagokat fognak gyógy­szerként felhasználni. Mégsem így történt, mert minél inkább fejlődött a gyógyszerkutatás, annál inkább nőtt a gyógynövé­nyek jelentősége: bebizonyosodott, hogy vissza kell térnünk a természethez, mert nem nélkülözhetjük ezt a kutatási terü­letet.

Ne csak gyűjtsük, hanem használjuk is gyógyfüveinket! Mi, akik szinte a fél világot ellátjuk gyógynövényeinkkel, ma­gunk is részesítsük őket kellő megbecsülésben.

Sajnálatos, hogy a legtöbb magyar család gyógytea ismerete a kamillavirágéval már ki is merül, amit nem is kell csodálni, mert nálunk nincs a gyógyteának széles körű és hivatalos propagandája.

Külföldön — mind a szocialista, mind a kapitalista országok­ban — tudományos és népszerű szinten szerkesztett szakiroda­lom egész sora támogatja a gyógyteákat fogyasztani óhajtó közönséget, illetve a teákat alkalmazni kívánó orvosokat. A tudományos intézetek olyan tájékoztatókkal is ellátják az orvosokat, amelyben a gyógyszerkészítmények mellett ismer­tetik azok gyógytea-kiegészítőjét vagy teljes megfelelőjét. Hazai, hivatalosan is elismert gyógytea-előiratokkal, illetve készítményekkel ugyan mi is rendelkezünk, azonban azok számát és változatait tekintve a külföldiektől el vagyunk maradva. A kellő tájékoztatás és az orvostársadalom ilyen irányú felkészülésének hiányában főként a közönség terjeszti a gyógyteák jó hírét, hasznát. Nem kuruzslás, amikor jóbarát, rokon vagy szomszéd teljesen önzetlenül, minden ellenszolgál­tatás nélkül, csupán a jószándéktól vezéreltetve ajánl valakinek hasonló betegségére olyan teát, amelytől maga is meggyógyult. Ellenszolgáltatásként, elismerésként örömmel látja majd az ajánló, hogy tanácsa hasznosnak bizonyult.

A gyógynövények hatását — megfigyelésekkel — általában előbb ismertük meg, mint a hatóanyagaikat. Ez a megállapítás a régebbi idők óta használt gyógynövényekre szinte kivétel nélkül vonatkozik. Ma azonban a fejlett biológiai és kémiai tudományok segítségével, további megfigyelésekkel és kísérle­tekkel, a hatóanyagaik felismerésével nyernek gyógyítási indi­kációt a kiszemelt növények.

Ismételjük, hogy a gyógynövények nem „csodaszerek", nem a csodaerejükkel, hanem a bennük rejlő értékes hatóanyagok­kal, helyes indokkal és helyes módszerrel alkalmazva gyógyí­tanak.

Páratlanul nagy jelentőségű dolog, hogy a gyógynövények jelentősebb része minden emberi beavatkozás nélkül, magától is (vadon) megterem. Nagyra értékelendő továbbá, hogy a legtöbbjük egyszerűen teaként elkészítve is már kész, felhasz­nálható gyógyszert nyújt, s ezért nem is indokolt, hogy minden gyógynövényünket feldolgozza a gyógyszeripar. Tehát népgaz­dasági szempontból igen lényeges, hogy ahol csak lehetséges, gyógyteákat használjunk a drága, vagy a külföldi, esetleg a mieinkénél csupán csak csinosabban „felöltöztetett" gyógyszer­készítmények helyett.

Annak dacára, hogy a gyógyszertárban és a gyógyteaüzletekben beszerezhető gyógyteák mindegyike ártalmatlan gyógy­növények részeiből áll, mégsem tanácsos a mindenáron való öngyógyításra törekedni, mert esetleg egy nem megfelelően megválasztott gyógyteával (ha magunknak különösebben nem is ártunk) gyógyulásunkat késleltethetjük. Ezért javasoljuk, hogy az általánosan ismert háziszereken kívül — kamillavirág, hársfavirág, bodzavirág, csipkebogyó, pemetefű, kakukkfű stb. — ne használjunk gyógyteákat orvosunk megkérdezése nélkül. Az az orvos, aki ismeri, tehát értékeli is a gyógynövényeket, gyógyteákat is felír betegeinek, különösen akkor, ha erre meg is kérik.

A különböző növények gyógyhatásának ismerete hatalmat adott az ezt felhasználó ember kezébe, s gyakorlói legtöbbször a vallási és szellemi élet vezetői lettek, ősrégi szanszkrit iratokból megállapítható, hogy Indiában a növények ismeretét összekapcsolták a hit tanításával, és a gyógyítás úgyszólván kizárólag gyógynövénnyel történt. így születtek meg az első' gyógyszerekről szóló mítoszok, s váltak részeivé a vallásos szertartásoknak is.

A legrégibb időkben az egyiptomiaknál is a terápia fontos részét képezte a növényekkel való gyógyítás: fürdők, lemosások és a széklet szabályozásán át. Az Ebers-féle papirusztekercsek, amelyeket kb. 3500 évvel ezelőtt írtak, több mint 800 különböző' receptet tartalmaznak. Ezek, és a hieroglifák is igazolják a re­tek, a hagyma, a fokhagyma és számos más növény gyógyításra és megelőzésre való felhasználását. Tudományos vizsgálatok bizonyítják e három növény biokémiai és erőteljes antibakteriá­lis hatását.

A babiloniak felfedezték a cékla, a zsázsa, a kökörcsin, a csí­rázó gabona stb. gyógy hatását. Az ezután következő ősi zsidó kultúra csak igazolta és szélesítette ezen növények gyógyászati felhasználását.

Az ősindiai Védákban, az indiaiak legrégibb irodalmi emléké­ben találkozunk egy „soma" nevű növénnyel, amelynek levét tejjel és liszttel keverték össze, majd erjedni hagyták. Az így nyert italnak gyógyító és pezsdítő hatása volt. Korunk botani­kusainak sikerült meghatározni, hogy ez a növény az Ephedra vulgáris (csikófarkfű)⁺⁺ volt, amelyről nemrég fedezték fel an­ti biotikus hatását.

A kelet-ázsiai, illetve kínai és japán ősi gyógyászatban már ismerték a mandragoragyökér, a rebarbaragyökér, a fokhagyma és sok más, ma is használt növény gyógyító hatását.

Az inka gyógyászatban használták a „chillia" cserje levelé­ből készült főzetet malária ellen, a „granadilla" virágainak főzetét lázas hasmenés, és a különböző fák balzsamait fertőzé­sek ellen.

A klasszikus görög-római kultúra orvosai közül Hippokra­tész, Arisztotelész, Galenus értékes könyvei már rendszerezik bizonyos növények ismeretét és gyógyszerként való helyes fel­használását. Sőt Galenus már vizes és szeszes kivonatokat ké­szített, amelyek a hatóanyagokat koncentráltabb formában tartalmazták. Gyakran már helyes fogalmuk volt a gyógy­növények hatásáról, mert néhányat közülük a mai kor embere is többé-kevésbé ugyanarra a célra használ. Az ismertebbek közül több ezer év óta használt gyógyszerek, fűszerek: fehér­üröm, maszlag, beléndek, kálmos, ricinus, mustár, sáfrány, rebarbara stb.

Az ausztráliai Déltengeri-szigeteken utazók megfigyelték, hogy e minden civilizációtól távoli primitív bennszülöttek ked­velt itala egy piszkos-szürkésbarna színű és nem különösen kel­lemes ízű folyadék, az ún. „kava-kava". Aki ivott belőle, az megkönnyebbült, a beteg test újra egészségessé vált, és végül mély narkotikus álomba merült. A gyökér, amelyből készítik, a borsfajtákhoz tartozó félcserje (Piper merthysticum), az ún. altatóbors szerve. Hatóanyaga növényi nedv, egy gyantaféle­ség, amelyről ma már tudjuk, hogy többféle antibiotikus anya­got tartalmaz.

A római birodalom bukása és a kereszténység kialakulása után, mint általában minden tudomány, a gyógyítás tudomá­nya is a kolostorokban élt tovább, és főleg szerzetesek, apácák foglalkoztak gyógyteák készítésével.

Ebben az időben a természettudomány lényegében csak az arab tudományban haladt előre. Ennek képviselői közül Avicenna — korának legkiválóbb tudósa — leírta az orvosi jelentőségű keleti növényeket.

Nyugaton a XII. században kezdődött meg a gyógynövények szélesebb körű ismertetése. Később, a középkorban már sok füvészkönyv is megjelent, amelyekben különböző recepteket és felhasználási tanácsokat találhatunk a gyógynövényekre vonatkozóan; ugyanakkor felújították, lefordították a görög­-római—arab ismereteket is.

Amerika felfedezése és az onnan behozott értékes gyógynövé­nyék beözönlése ismét első' helyet biztosított a növényi gyógy­szerek tekintélyének.

A gyógynövény-terápiában fontos lépést jelent később Paracelsus, Mathiolus, a Bauhinok, Clusius, Hahnemann, Hufeland és Kneipp munkássága, melynek következtében meg­jelentek a régi füvészkönyvek, herbáriumok, és bevezették a különböző' rendszeres kúrákat'.

A XIX. és XX. századot már részben a kémiai feldolgozás és a kemoterápia jellemzi. Ennek következtében rengeteg gyógyszer került forgalomba. Ugyanakkor a fejlődő vegyészei­nek mindinkább sikerült a gyógynövényekből a hatóanyagokat izolálni, és ezeket különböző alakban gyógyítás céljára felhasz­nálni.

A vitaminok és újabban az antibiotikumok felfedezése mind jobban felkeltette az orvosok figyelmét a gyógynövényekkel való természetes gyógymód iránt. Ma is szép számmal vannak tudósok, orvosok, akik a gyógynövényeket gyógytényezőként alkalmazzák egyes betegségekben.

A második világháború utáni időszakban ismét fellángolt a vita, különösen a gyógynövények antibiotikus hatását ille­tően. Kérdés volt, hogy a gyógynövények fogyasztásakor ke­rülhetnek-e antibiotikus hatóanyagok az ember szervezetébe?

Erre a kérdésre választ kellett adni!

H. Böttcher „Csodagyógyszerek" című könyvében olvashat­juk, hogy 1950-ben Winter német professzor és asszisztensei: Lisel és Wűlke, valamint az orvosjelöltek nagy csoportja 1248 fajta növényt gyűjtöttek össze, és valamennyit megvizsgálták. 378 növény, tehát a vizsgált fajták 29,5 százaléka antibiotikus hatású volt. Ez a megdöbbentően magas szám azt igazolja, hogy szinte minden harmadik növény segíthet az emberen, feltételezve, hogy „megfelelő" baktériumok okozták a beteg­séget. Ilyen tapasztalatok ismeretében szinte egyik napról a másikra új értelmet nyertek — mondhatnánk rehabilitálód­tak — a régi gyógynövények, s ezzel elsősorban Bock és Mathiolus munkája.

A további kutatómunka folyamán sikerült néhány fontos hatóanyagot felfedezni, így többek között a tomatint, a rafanint és az allicint.

Az eredmények tehát bizonyították, hogy Winter helyes úton járt, amikor azt remélte, hogy magasabb rendű növények hatóanyagaival antibakteriális gyógyszerkincsünket kibővít­heti, a modern tudomány eszközeivel felszerelt kutatóorvos pedig hasznosíthatja ezeket.

A növényekben rejlő' gyógyhatásokat igazolja az antibioti­kumok (a penicillin, a streptomycin, az aureomycin stb.) fel­fedezése is, amelyeket alacsonyabb rendű növények termelnek. Gátolják más mikroorganizmusok növekedését, illetve elpusz­títják azokat. Rendkívül hatásos gyógyszerek készülnek belőlük a fertőző és gyulladásos betegségek ellen.

Szakmánk nagy harcosai és tudósai közül meg kell említenünk dr. Augustin Béla, Oiovannini Rudolf és dr. Rom Pál nevét, akik fáradhatatlan tudományos és gyakorlati munkájukkal hozzá­járultak a magyar gyógynövényszakma megalapozásához és a hazai gyógynövények világhírnevének elismertetéséhez.

Oroszországban a XVI. században indul meg az érdeklődés a gyógynövények iránt. Sok füvészkönyv és herbárium jelenik meg, melyek ismertetik a növényeket és gyógyhatásúkat. Fü­vészkertek létesülnek, megindítják a gyógynövények gyűj­tését, és cári rendeletre gyógyszertárakat szerveznek, amelyek a gyógynövények gyűjtését is irányítják. Később a XVIII— XIX. században megindult a gyógynövények termesztése és intézményezett kereskedelme. Vegyészeti üzemek létesültek, ahol a gyógynövénykészletek egy része feldolgozásra került. Híressé vált az édesgyökér ós santonin feldolgozása.

A magyar gyógynövényirodalom Melius Juhász Péter nevé­vel indul, aki a XVI. században írt füvészkönyveiben ismerteti a fák, füvek neveit és használhatóságukat.

Majd Frankovich, Beythe és A. Csapó, Vali, Veszelszky, Diószegi, Wagner, Kováts munkái járultak hozzá, hogy itthon is meginduljon a hazai gyógynövények kutatása.

1871-ben megjelent az Első Magyar Gyógyszerkönyv, 1895-ben Issekutz—Jakabházy—Nyíredi: „Gyógyszerismeret" c. könyve. 1904-ben Kolozsvárott kísérleti gyógynövénytelep létesült, és így a gyógynövény mindinkább tért hódított. Felhasználásuk az iparban és a népgyógyászatban állandóan növekszik. Fellendül a gyógynövényexport, és a magyar gyógynövény híressé válik az egész világon. A tudomány meg­indítja a növények hatóanyagának vizsgálatát.

A második világháború után a hatalmas fejlődésnek induló vegyipar és a közegészségügy szocialista felkarolása megköve­teli a gyógynövénybegyűjtés és termesztés új alapokon történő fejlesztését.

(Rápóti-Romváry)

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai